Heti Mezőgazdasági Cikkajánló 26. rész

2016. november 26.- december 2. közötti online cikkekből

 

  • Történelmi rekordévet zár a mezőgazdaság 2016-ban. Az Európai Unió legnagyobb napraforgó termelője lett Magyarország ebben az évben, a 3 tonna hektáronkénti termésátlag világrekord. Az idei 9 millió tonna kukorica össztermés a második legjobb a történelemben, repcéből is világrekord született a 3,2 tonna termésátlaggal, az őszi búzánál 5,4 tonna volt a hektáronkénti hozam. (Origo)
  • Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) komoly kihívásokkal néz szembe. Januártól széleskörű egyeztetések kezdődnek az egész EU-ban, hogy nyáron megjelenhessen a KAP modernizálását és egyszerűsítését célzó dokumentum. (Trade magazin)
  • 2016-ban immár ötödik alkalommal hirdették meg „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” programot, amelynek sikerét jól mutatja, hogy a felhívásra több mint 2100 nevezés érkezett, amely összesen 14 300 kertművelőt, ezen belül 26 határon túli települést érintett. (Sokszínű Vidék)

  • Algyő célja, hogy Csongrád megyében és országosan is visszaállítsák a kendervertikum, a kenderipar lehetőségeit, megteremtsék azt a hátteret, ami a termesztéstől, a gyártásig, és a késztermék elkészítéséig tart. Ehhez vállalkozó kedvű termelőkre és forrásra van szükség. A kendertermesztésről és feldolgozóiparról szóló konferenciának is ez adta az apropóját. (Promenad.hu)
  • A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) elindult a 2020-ig tartó európai uniós programozási időszak agrár-környezetgazdálkodást és az ökológiai termelést segítő támogatásainak előlegfizetése, november végéig több mint 15 milliárd forintot fizet ki a hivatal mintegy 6800 gazdálkodónak - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel. (Világgazdaság)
  • A vidéki térségekben fokozni kell a mezőgazdasági beruházások hozzájárulását a munkahelyteremtéshez és a növekedéshez. A mezőgazdaság 100 százalékban hozzájárul az élelmiszertermeléshez, a termőföld 40 százalékát kezeli, az élelmiszerláncban szereplő érték 15 százalékáért felelős és 2 százalékban járul hozzá a GDP-hez. (Profit Line)

  • Az év végéig jelentkezők még az idei áron vehetnek részt jövőre a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). (webrádió)
  • A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatósorozatot szervez fiatal gazdák számára novemberben és decemberben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a regisztrációt újra megnyitottuk! Az eseményekre december 2-ig lehet jelentkezni. (NAK)
  • Dönteni kell, hogy fiatal gazda vagy diverzifikációs támogatásra pályázunk – a kettő együtt nem megy. (Agro Napló)
  • Ötödik alkalommal nyerte el a legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági kereskedelmi szövetség, a GAFTA tanúsítványát a Debreceni Egyetem Agrárműszerközpontja. Évente mintegy 20 ezer élelmiszer-, talaj-, gabona- és takarmányminta érkezik be a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrárműszerközpontjába. A laboratórium műszerparkja a fizikai (gravimetria, sütőipari reológiai vizsgálatok, NIR) és kémiai analízis mellett lehetővé tesz elemanalitikai (lángfotometria, FAAS, ICP-OES) és mikrobiológiai vizsgálatokat, így például takarmányok rost-analízisét, zsírmennyiség-meghatározását, valamint illósav- és zsírsav-analízist is. (Hajdú Online)
  • A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít az önellátás és a helyi gazdaságfejlesztés ösztönzésére, támogatására a vidéki térségekben. (OrientPress Hírügynökség)

 

Friss a Gazdahelyen:

 

  • Megkezdte az elmaradt tagdíjak behajtását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az első felhívásokat a tartozásról december közepéig a legnagyobb adósok már meg is kapják. (Tovább…)
  • Rendészeti kitérő után vissza az almásba: Bemutatkozik Az Év Agrárembere 2016 díj egyik jelöltje: Ésik Árpád (Tovább…)
  • Karácsonyra Gazdahely pólót? (Igen, szeretnék!)
heti mezőgazdasági cikkajánló
Ez egy életforma!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Gazdák! Itt az ideje, hogy blogot írjatok Ti is magatokról, gazdaságotokról, mindennapjaitokról, a küzdelemről, amit végeztek, a pályázatokról, amit nyertek, mindenről: legyen az vidám, vagy torokszorító történet! (blog@gazdahely.hu)

 

Mutassa be kisgazdaságát a Gazdahelyen!

Termelő tevékenységet folytat és kapcsolatot építene? Ritkaságban utazik? Olyan gazdasága van, ami kevés az országban? Kérdése lenne más gazdákhoz? Helyi piaci szinten árulja termékeit, de időnként több is lenne? Szeretne vevőket szerezni, esetleg megrendelőket gyűjteni? Írjon az info@gazdahely.hu e-mail címre!

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha van olyan cikk, ami szintén a héten jelent meg és Ön szerint érdekes lehet, ajánlja itt hozzászólásban!

Ha nem szeretne lemaradni a következő összefoglalóról sem, iratkozzon fel hírlevelünkre ITT és kövessen minket Facebookon!