Valamikor a nyár folyamán kaptam azt a telefont, aminek végül meg(a)határozó szerepe lett abban a döntésemben, hogy elkezdem az első online növényvédelmi tanfolyamom szervezését.
Koros női hang kért segítséget, séta közben szépen ecsetelte, hogy melyik fájával mi a helyzet, mi hogyan néz ki (hát nehéz elképzelni a sajátos képleíró elbeszélések között, kb. úgy éreztem magam, mint ahogyan a háziorvos érezheti, akinek telefonon ecsetelik, hogy ha itt nyomom meg, így fáj, ha ott nyomom meg úgy fáj...). Szóval hallgattam a hol sárga, hol nem sárga, és hogyan kezdődött leírást, majd hirtelen ajtónyitást hallok és jó hangosan folytatja: "de várjon aranyom, maradjon már vonalban, mert most léptem be a gazdaboltba, és nem akarom, hogy átverjenek!"
Így történt, hogy a nénivel együtt vásároltam a gazdaboltban a leírása alapján általam megfelelőnek ítélt növényvédő szereket és kondícionáló anyagokat, a végén pedig az illetékes gazdaboltos eladó is megköszönte a javaslatokat.
Na de azért ezt így nem szeretem. Vesszőparipám a "fotó alapján nem határozunk", hát még telefon alapján. Persze vannak alapbetegségek, alapproblémák, (és alap növényvédő szerek) amikkel nagy eséllyel nem lövünk mellé, de jobb lenne a házi kert tulajdonosokat egy felhasználóbarát szinten tanítani, okítani, képezni az alapokra. Például arra az alapra, hogy a Decis nem jó mindenre isssss, és nem minden sárgulás betegség, valamint a boltban fennhangon kért totális gyomirtó ugyanaz, amit otthon a tévé előtt ülve szintén fennhangon szid, amikor a glifozát tiltásáról beszélnek..
Szóval...így fogalmazódott meg bennem, hogy egy hosszabb, picit mélyebb, de éppen emészthető formában, és kötetlen időbeosztásban, azaz ONLINE segítsem a kertészkedőket egy növényvédelmi tanfolyammal.
Minden további információt és jelentkezési lapot itt találnak:
https://gazdahely.hu/
Remélem találkozunk!
Marietta