Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Növényvédelem ellenessé válik a társadalom?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a növényvédelem ellen hangolják a társadalmat (legutóbb pl. itt!).

Bemásolom azok kedvéért, akiknek nincs facebook elérhetőségük:

Nem nyújtanak egészséges látványt a deszikkáláson, azaz vegyszeres állományszárításon átment napraforgótáblák az utak mentén. Ennek célja a betakarítás elősegítése, gyorsítása, és a veszteség csökkentése (érésegyenletesség). A deszikkálást legtöbbször légi úton, totális gyomírtószerekkel végzik; a szer beszívódik a növénybe. Az ilyen módon kezelt napraforgómagból készül a legtöbb köznapi sütő- és főzőolaj, általában hexános, azaz szerves oldószeres (vegyszeres) kioldással. Vegyszerek mindenhol.

No komment.
Gábor

…Teszik ezt olyan, nagy követőtáborral rendelkező áltudósok, akik azzal sincsenek tisztában, hogy idén a napraforgó nagy része jóval előbb érik és magától…

 



Szóval, kezdem azzal, hogy rálátásom van mindkét vonalra, hiszen az alapszakomon ökológiai gazdálkodás szakirányon végeztem először és csak évekkel később döntöttem úgy, hogy a növényorvosit is el kell végeznem. Miért?
Mert már akkor láttam, hogy ennyire nem lehetünk feketék, vagy fehérek. Ennyire nem lehet letenni a voksunkat egy-egy termesztéstechnológiai irányzat mellett, mert ez sokkal, de sokkal összetettebb dolog.
Kezdjük talán ott, hogy ha tetszik, ha nem a Föld népessége növekszik, sokkal nagyobb ütemben, mint azt élelmezéssel tudjuk követni (azt hiszem ezt nem kell magyaráznom..). Növénynemesítők, biotechnológusok, agrárszakemberek sokasága küzd nap, mint nap azért, hogy növeljük az egységnyi területről leszedhető termés mennyiségét, hogy a növekvő számú éhes szájat, kisebb területről, nagyobb terméspotenciállal tudjuk megetetni.

->Első tény: Kizárólag biogazdálkodással ez nem oldható meg! (Mint írtam, kizárólag bioval. Tehát nem baj, hogy van, nem vagyok ellene, de nem reális elvárás, hogy minden területen bioval termeljünk.)

Másik oldal:
Beszéljünk a szabályokról.
Magyarországon nagyon szigorú törvényi háttérrel állítunk elő élelmiszert és végzünk bármilyen növényvédelmi tevékenységet. Egy fehér könyves szakirányító minimum 5 évet tanult felsőfokú intézményben, az engedélye kiváltásáért. (Nem az internetről szedtük össze a tudásunkat.) Az engedélyünk hosszabbításához 5 évente saját zsebből kötelező továbbképzésen kell részt vennünk; minden egyes megkötött szerződésünket be kell jelenteni a hatóság felé; a termelés minden szakaszában felelősségre vonhatóak vagyunk, hiszen minket bármikor ellenőrizhetnek. A vásárlástól kezdve, a kijuttatásig, az adminisztráción át mindenért az engedélyünkkel, aláírásunkkal, pecsétünkkel együtt mi vagyunk a felelősek! (Egy hiba és milliós bírság kiszabásával /voltam ezen az oldalon is, mint hatóság/, vagy az engedélyünk bevonásával járhat!)
A magyar növényvédelmi szabályozás az egyik legszigorúbb! Elsőként tiltottuk be a DDT-t (van, ahol még most is használják); jellemzően hosszabbak az itt kiszabott várakozási idők, mint máshol akár az EU-ban is.
->Második tény: A növényvédelmi tevékenység szigorú törvényi szabályozáshoz kötött!

Harmadik oldal:
Fogyasztói társadalomban élünk, ahol bizony túl sok a szemét, túl sok a pazarlás és túl nagy az árérzékenység!
A cél tehát az is, hogy minél olcsóbban állítsuk elő azt az élelmiszert, takarmányt, ipari alapanyagot. (Főleg, hogy egy magyar gazdának 7 ft-os vételáremelésért 2 hétig kell tüntetnie, ahelyett, hogy a gazdaságában dolgozna…)
Viszont sajnos nem tudatosul a fogyasztókban, hogy a multikban vásárolt élelmiszer (igen sokszor a bio is!) ezerkilómétereket utazik azért, hogy szezonon kívül, vagy olyan helyen jussunk hozzá, ahol egyébként nem terem meg. Gondolkodjon el rajta, hogy vajon mitől olcsóbb a lengyel burgonya; a chilei szőlő; a spanyol paradicsom, mint a magyar, amikor többet utazik? Nem árulkodó ez egy kicsit? Ott tudja mivel kezelték, vagy tényleg csak az ára számít?
-> Harmadik tény: Fenntarthatósági szempontból (is) az a legjobb, ha helyi élelmiszert vásárol, szezonális termékeket fogyaszt!

Negyedik oldal:
A fogyasztói társadalomra visszavezetve: a vásárló a tökéleteset keresi a boltban. Nem veszi meg a kukacos almát, nem örül a pluszhúsnak a káposztafej közepén, nem szereti, ha kibontás után látszik a kukoricán, hogy az bizony egy penészes cső, de nem szereti a krumpli felét sem kidobálni…ugye?
Tökéletes, szép, kártevő és kórokozó mentes ételt szeretne enni.
(Ez mondjuk nem egy rossz döntés, bár ez elvezetett odáig, hogy a másodosztályú termék el sem jut a boltig, rögtön a kukában végzi.)
Egészségügyi szempontból viszont tudnunk kell, hogy egyes mikotoxinok százszor, ezerszer veszélyesebbek lehetnek, mint a növényvédő szerek! Igen, mi növényvédősök ezek ellen is küzdünk.

Végül, de nem utolsó sorban (nem akarok kisregényt írni, lehetne!):
Élelmiszert termelni bizalmi dolog. Ne gondoljuk már azt, hogy a gazda direkt, szánt szándékkal mérgezi azt. A legtöbb gazdálkodónak ez az élete! Higgyék el, számtalanszor eldöntötte már, hogy befejezi…hogy elad mindent és elmegy a gyárba dolgozni; hogy végre akkor nem kel hajnal 5-kor és fekszik éjjel; hanem normális 8 órás kiszámítható munkarendben fog dolgozni, kiszámíthatóan érkező bérrel. Hogy végre elmegy nyaralni, akkor; amikor mindenki más. Hogy végre, amit reggel felvesz ruha, az este is majdnem tisztán kerül le róla.. Mennyi, de mennyi ilyennel találkozom naponta. De nem adják fel, mert ez az életük!
Viszont az ilyen Tóth Gábor (BioGabi) féle ellenhangolások miatt lassan eljutunk arra szintre, hogy félnünk kell attól, hogy egy gazdát kirángatnak a traktorból, hogy meglincseljék? 
Ne, kérem ne hagyják, hogy ez az ellenhangolás idáig fajuljon!

Köszönöm, ha végigolvasták, írják le nyugodtan véleményüket Önök is itt kommentben, vagy a facebook oldalamon, vagy üzenetben az info@gazdahely.hu-ra írva!

 

 

0 Tovább

Talaj, talajminta, talajszkennelés

Talajon élünk, talajon gazdálkodunk, talajból nő az éltető erő: az élelmiszer, amit elfogyasztunk nap, mint nap, mégis sokszor olyan mostohán bánunk talajainkkal.

Az elmúlt hetekben több cikket is szenteltem a honlapon a talajnak.

Írtam például a talajok laboratóriumi vizsgálatáról. ITT olvashatod a cikket, amelyből kiderül, hogy mi a különbség a szűkített, a bővített és a teljes körű vizsgálat között. Azt is tudtad, hogy nitrátérzékeny területen, ha műtrágyát jutatsz ki, akkor kötelező a talajvizsgálat 5 évente?

ITT írtam bővebben a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak. Honnan tudhatod, hogy nitrátérzékeny a területed? Mi fán terem ez a fogalom egyáltalán? Milyen kötelezettségeid vannak? Milyen szankciókra számíthatsz, ha ezeket nem teljesíted? Minden kiderül ebből az összefoglalóból.

Ha már talaj...Tudtad, hogy a manapság oly divatos kifejezéssel élve: a precíziós gazdálkodás alapja is a talajaid minél pontosabb ismerete? Talajszkennelésről hallottál már? Ha igen, akkor tudod, hogy a differenciált kijuttatás alapja a művelési zónák lehatárolása. Ennek egyik módja az azonos adottságú talajfoltok feltérképezése talajszkenner alkalmazásával. Ha nem, akkor IDE kattintva erről is megtudhatsz mindent. 

Táblatörténet...Micsoda? Jól olvasod.. Nem iskolai táblára gondolok, így a szünidő alatt főleg nem. De a gazdálkodásra használt tábláidnak is van története.. Ugye? Hiszen mindenki a saját tábláját ismeri a legjobban. És hogy mi a jelentősége ennek? Precízió! Már megint ez a divatos szó...Igen, a táblatörténet ismerete a precíziós gazdálkodás alapja. Kattints IDE, ha nem hiszed! ;)

0 Tovább

Bukja a támogatást, ha nem küldi be időben!

Sok gazdának kezdődik fejfájással az új év, na nem (csak) a másnaposság miatt. Ugyanis ebben a hónapban kell beküldeni a tavalyi gazdálkodási naplókat (GN) a nébih felé, mert ha ezt nem teljesíti, elbukja a támogatást.

De lássuk kinek és mit kell pontosan beküldenie?

Minden gazdálkodó köteles a beküldésre, aki részesül az alábbiak valamelyikéből:
• agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG)
• ökológiai gazdálkodás támogatás (ÖKO)
NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
• kompenzációs kifizetések a Természeti Hátránnyal Érintett Területeken (THÉT)
vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése
élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások
• Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet alapján a környezetvédelmi célú gyeptelepítés célprogram

AKG és ÖKO esetében a tápanyag-gazdálkodási tervet is küldenie kell a gazdálkodási naplóval együtt.

Meddig?

2018. január 1. és január 31. között!

...és mi van, ha mégsem küldi be?

A gazdálkodási napló adattartalmának benyújtása vonatkozásában hiánypótlásnak helye nincs és a fenti határidő jogvesztő hatályú! (Magyarul elveszíti a támogatását az, aki nem küldi be időben.)

Forrás: Gazdahely

0 Tovább

Intel; automata traktorok; fiatal gazda pályázat... és más agrárhírek!

Heti Mezőgazdasági Cikkajánló 2017.2.25-03.03.

 heti mezőgazdasági cikkajánló

  • A fokozott tűzveszélyre való tekintettel, a földművelésügyi miniszter általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az ország egész területére, 2017. március 3 –ától átmeneti időre. (FireLife- Erdőtűz-megelőzési Projekt)
  • Az Európai Unió az agrártámogatások csökkentésével szerezne pénzt a migránsválság költségeire. Az Európai Unióban az agrártámogatások csökkentésével és új bevételi források megteremtésével lehetne fedezetet találni a menekültválság és a közös védelempolitika költségeire. (888.hu)
  • Tovább erősíti az eszköztárát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az illegális tevékenységet végzők kiszűréséhez, ebben kulcsfontosságú szerepe lesz az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer (Intel) kifejlesztésének és felhasználásának. (Nébih)
  • Március 16-tól lehet benyújtani a Fiatal Gazda támogatási kérelmeket. A felhívás keretében újonnan létrehozott mezőgazdasági vállalkozás támogatására, az üzleti tervben vállalt, azzal szorosan összefüggő és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére nyerhető 40.000 eurónak megfelelő forintösszeg. (Állattenyésztők)
  • A sertéspiaci- és a tejválság rávilágított arra, hogy a magyar mezőgazdaság nem rendelkezik elég tároló- és feldolgozókapacitással, ami miatt duplán veszítettek a magyar gazdák. (Világgazdaság)
  • A főbb ágazatok közül leginkább az agrárium nyújtott elismerésre méltó teljesítményt. A mezőgazdasági értékesítés volumene január–decemberben 15,9 százalékkal múlta felül a korábbit, az ágazat bruttó hozzáadott értéke pedig (előző évi áron) 18 százalékkal gyarapodott 2016-ban. (Adó Online)
  • A termelőknek fel kell készülniük arra, hogy a támogatások csökkenni fognak, és így kell talpon maradniuk. Ennek pedig csak egy módja van: a versenyképesség erősítése a hatékonyság javításával. (NAK)
  • A cél az, hogy a fiatalokat bent tartsuk a mezőgazdaságban. Különböző szolgáltatások igénybevételével sokaknak akár ingyenes is lehet majd a kamarai tagság. (Kamara Online)
  • Negyvenezer hektáron már teljes egészében, 150-200 ezer hektáron pedig részben precíziós gazdálkodás folyik. (Webradio)
  • A múlt hónapban a gabonaárak 2,5 százalékkal emelkedtek januárhoz képest. A búza jelentősen, a kukorica és a rizs pedig közepes mértékben drágult. A tejtermékekért is valamelyest többet kellett fizetni februárban, főleg a vajért és tejporért. (AgroTrend)
  • A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, ha 2018 után az Európai Unió nem engedélyezi tovább a fordított áfafizetést, akkor csökkentsék 5 százalékra a gabonafélék áfakulcsát, hogy így akadályozzák meg a feketegazdaság újbóli megerősödését. (Piac és Profit)
  • Márciusban jelenik meg az a jogszabály, amely az egységes kérelem változásait tartalmazza. Az FM elsősorban a zöldítés és a terméshez kötött támogatások előírásait módosította, figyelembe véve a termelők és az érdekképviseleti szervek javaslatait. (Agro Napló)
  • A biológiai mezőgazdálkodás több síkon is megteremtette elméleti és gyakorlati hátterét, képes ellenőrzött, jó minőségű és teljes értékű zöldség, gyümölcs, gabona és mag előállítására, melyeknek nagy az enzim, vitamin tartalma, frissességét és beltartalmi értékét tekintve értékes táplálékot nyújt a fogyasztók részére, amelyet a társadalom minden tagja jogosan elvár. (Agrár Média Iroda)
  • Már 2020 körül valósággá válhat az, ami nem is olyan régen tudományos fantasztikumnak számított volna: A földműves az irodájában ül a számítógépénél, az automata traktor pedig kint a földeken önállóan dolgozik. (Privátbankár)

==============================================================

heti mezőgazdasági cikkajánló
További érdekes cikkekért látogasson el a Gazdahelyre!

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Heti Mezőgazdasági Cikkajánló rovatunkat azért indítottuk, hogy akkor is képbe kerüljön a heti agráreseményekkel, ha nincs ideje nap, mint nap a híreket nézni, netet bújni. Minden pénteken közzétesszük ezt a kis összefoglalót az online mezőgazdasági sajtó legérdekesebb cikkeivel.

Ha nem szeretne lemaradni a következőről sem, IDE kattintva iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha van olyan cikk, ami szintén a héten jelent meg és Ön szerint érdekes lehet, ajánlja itt hozzászólásban!

Ha nem szeretne lemaradni a következő összefoglalóról sem, iratkozzon fel hírlevelünkre ITT.

0 Tovább

Ideje lemosózni!

A Heti Mezőgazdasági Cikkajánló rovatunkat azért indítottuk, hogy akkor is képbe kerüljön a heti agráreseményekkel, ha nincs ideje nap, mint nap a híreket nézni, netet bújni. Minden pénteken közzétesszük ezt a kis összefoglalót az online mezőgazdasági sajtó legérdekesebb cikkeivel.

Ha nem szeretne lemaradni a következőről sem, IDE kattintva iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Heti Mezőgazdasági Cikkajánló 2017.2.18-24.

 

heti mezőgazdasági cikkajánló
Fotó forrása: youtube

 

  • Legfontosabb hír a Gazdahelyen: ideje előkészíteni a permetezőket, kezdődhet a tél végi lemosózás! A lemosó permetezés időzítése nagyon fontos a jó hatékonyság elérésében. Általánosságban megállapítható, hogy a téli fagyok után, de még a rügyfakadás előtt célszerű elvégezni a permetezést. A legjobb hatékonyságot akkor remélhetjük, ha minél jobban kivárjuk a vegetáció indulását, hiszen a károsítók is ilyenkor kezdik meg aktívabb élettevékenységüket. Bővebb támpontokat cikkünkben ITT olvashat.
  • Magyarországon a hamis növényvédő szerek évi 7 milliárd forint kiesést okoznak, ami a teljes forgalom csaknem 17 százalékát és az unióban regisztrált hamis szerek 1,7 százalékát jelenti. (Gazdahely)
  • Egybehangzó vélemények szerint a mezőgazdaság jövőjét, a termelés hatékonyságát és jövedelmezőségét alapvetően befolyásolja a precíziós gazdálkodás térnyerése. Fenn áll a veszélye annak, hogy aki ezen a területen lemarad, súlyos versenyhátrányba kerül azokkal a gazdálkodókkal szemben, akik alkalmazzák a precíziós technológiákat. (Agrotrend) Miközben a népesség létszáma folyamatosan növekszik és élelmiszer igénye ezzel párhuzamosan nő, a mezőgazdasági termelésre egyre kisebb terület áll rendelkezésre. A kitörési pont a hatékonyság növelése lehet. Jelenleg már Magyarországon is elérte az agráriumot az „informatikai forradalom”. (Agrárszektor) A magyar iparban már megkezdett digitális fejlesztéshez a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak is csatlakoznia kell, a precíziós eszközöket most még csak „szigetszerűen” használják. (Agro Napló)
  • A gabonafélék és az olajos magvak áfakulcsának öt százalékra csökkentését kezdeményezi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018 elejétől, amikor megszűnik a fordított adózási lehetőség. (Agroinform)
  • A Földművelésügyi Minisztérium 5 milliárd forintot biztosít mintegy 3 300 gazda részére a 2016. kárenyhítési év kedvezőtlen időjárási jelenségei miatti veszteségeikre. (Világgazdaság)
  • Európai Uniós jogszabály szerint a tagállamokban a permetező gépeknek legkésőbb 2016. november 26. napjáig műszaki felülvizsgálaton kell átesniük. E dátumot követően az EU területén csak sikeres műszaki felülvizsgálaton átesett permetező gépeket lehet növényvédelmi tevékenységre használni. (Gazdahely)

 

 

Ha van olyan cikk, ami szintén a héten jelent meg és Ön szerint érdekes lehet, ajánlja itt hozzászólásban!

Ha nem szeretne lemaradni a következő összefoglalóról sem, iratkozzon fel hírlevelünkre ITT.

 

 

0 Tovább