Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fiatal Gazda sztori: Versenyszférából a mezőgazdaságba

Sok fiatal gondolkodik azon, hogyan fogjon bele a gazdálkodásba. Fog-e sikerülni, milyen rögös úton kell elindulni és mikor éri el a megálmodott célt. Sorozatunkkal nekik kívánunk segíteni a döntésben. Olyan Fiatal Gazdák írnak nekünk, akik már elindultak. Vannak rossz és jó tapasztalataik, túl vannak a nehezén, vagy épp ők is most kezdik és bátorítást várnak.

(A korábbi történeteket itt olvashatják.)

Mostani posztunkban Feketéné Zolcsák Judit írta le történetét:

Feketéné Zolcsák Judit vagyok, 28 éves, fiatal gazda nyertes és leendő anyuka.

Városi kislányként felnőve az első húsz évemben nem sok közöm volt a mezőgazdasághoz, leginkább semmi. A mezőgazdasággal kb. 7-8 éve kerültem szorosabb kapcsolatba a férjem családja által. Ők állattartással (azon belül szarvasmarhával, lóval) leginkább, de növénytermesztéssel is foglalkoznak.

Közgazdászként végezve, kipróbálva a versenyszféra és közszolgálati világot, úgy döntöttünk mégis nekivágunk a gazdálkodásnak. Az állatok szeretete ösztönzött arra, hogy az évek alatt megszerezzem mezőgazdasági technikusi képesítésemet.

2015-ben a férjem bíztatására, élve a lehetőséggel, bizakodva és nagy reményekkel telve nyújtottuk be a fiatal gazda pályázatot. Természetesen a pályázat megírásában egy pályázatíró iroda segített.

 A 2015-ös fiatal gazda pályázat elnyerése után, a támogatási összeg kifizetése december elején történt meg. Mivel az első három hónap épp tél idejére esett, így túl nagy munkálatokba nem tudtunk belefogni. Persze azért azt sem mondhatom, hogy eseménytelenül teltek eddig a napok. A telephely, ahol az állattartás folyik a férjem tulajdona, ez alapvetően szerencsés helyzet. Az állatállomány a 2016-os év eleje óta folyamatosan bővül, a kezdő szarvasmarha állományt már beszereztük.

fiatal gazda sztori

fiatal gazda sztori

Charolais üszőket vásároltam, egészen pontosan 17 db-ot, melyek közül 13 egyed nemsokára április környékére meg is ellett.  Így a létszám már 29 darab. A tervek között szerepel még a lótartás is. Ahogy lehetőségünk lesz rá, a hely kialakítását illetőleg, beszerezzük a lovakat is.
Ami a növénytermesztési ágat illeti, a közeljövőben szeretnék földet vásárolni, hiszen célkitűzéseim között szerepel, hogy az állatok számára magunk termeljük meg a számukra elengedhetetlen kukoricát. 2 hektár szántó vásárlása mindenféleképpen szükséges lenne. A következő nagy munka a leendő területek körbekerítése lesz, amit még a következő legeltetési idény előtt meg kell csinálnunk.
Bár ezalatt a három hónap alatt is elég sok mindent megcsináltunk, az  igazi munka még csak most fog indulni.  A negyedik évtől főállású vállalkozóként kívánom folytatni a tevékenységet, és természetesen plusz egy fő munkavállalót is be fogok vonni segítségül. Több, mint fél év eltelte után az alapvető céljaink az állatállomány szinten tartása és lehetőség szerint az évek folyamán bővítése. A növénytermesztés által a téli hónapok költségeinek minimalizálása.

Bízom benne, hogy a fiatal gazda pályázat lehetőséget nyújt és segít abban, hogy leendő gyermekeim jövőjének és megélhetésének alapjait meg tudjam teremteni és tovább is tudják vinni az idők folyamán.

A fotók Feketéné Zolcsák Judit saját fotói!

Ha Ön is szívesen elmondaná történetét (Fiatal Gazdaként, gazdaság alapítóként) írjon a blog@gazdahely.hu-ra!

Kövessen minket facebookon is!

0 Tovább

Fiatal gazda sztori: 3 év után megvolt a vállalt üzemméret

Sok fiatal gondolkodik azon, hogyan fogjon bele a gazdálkodásba. Fog-e sikerülni, milyen rögös úton kell elindulni és mikor éri el a megálmodott célt.
Sorozatunkkal nekik kívánunk segíteni a döntésben. Olyan Fiatal Gazdák írnak nekünk, akik már elindultak. Vannak rossz és jó tapasztalataik, túl vannak a nehezén, vagy épp ők is most kezdik és bátorítást várnak.

(A korábbi történeteket itt és itt olvashatják.)

Mostani posztunkban Dulai-Fenyős Lilla írta le történetüket:

Dulai-Fenyős Lilla környezetgazdálkodási agrármérnök vagyok, egy szerető férj felesége és 3 gyermek büszke anyukája. Kiskőrösön nőttem fel, már gyermekkoromban közelebbi ismeretséget kötöttem a mezőgazdaság világával, a nagyszüleim családi összefogással a háztáji állattartás mellett növénytermesztéssel is foglalkoztak. Gyermekként nagy élvezettel segítettünk, habár sokan úgy vélik nem a legjobb elfoglaltság a gyermekeknek a mezőgazdasági munka végzése. Férjem családja is gazdálkodik. Mikor lehetőségünk nyílt szőlőt telepíteni egyre többet motoszkált a fejünkben a gondolat, miszerint jó lenne tovább bővíteni kis gazdaságunkat. Tudtuk azonban, hogy ehhez tőkére van szükségünk. Így pályáztunk 2012-ben az EMVA fiatal gazda kiírására, és még ugyanebben az évben meg is kaptam a nyertes határozatot. Sokáig tervezgettük a pályázatot. Látva, hogy milyen nehéz földterületekhez jutni a kisebb gazdálkodóknak, a területekkel volt a legnagyobb gondunk. Kiskőrösön, ahol élünk nehéz nagyobb egybefüggő területhez jutni. Mivel én nem számolhattam családi földekkel így a területeink 90%-át meg kellett vásárolni. Az elnyert fiatal gazda pályázat nélkül lehetetlen lett volna elindulnom a saját gazdaságom megvalósításának útján. A férjem és én is kipróbáltuk magunkat a versenyszféra területén, de rájöttünk, hogy vállalkozóként a közös munka során több időt tudunk együtt tölteni. Emellett nem kevés büszkeséggel tölt el egy-egy akadály leküzdése. Igaz nem kis felelősséggel jár és sokkal több munkát igényel egy gazdaság, mint alkalmazottnak lenni egy munkahelyen, viszont cserébe „a magunk urai” vagyunk.

A térségre jellemző hagyományos szőlőtermesztés mellett a több lábon állás érdekében kertészeti növények termesztését folytatjuk. Egy takaros kis tanyán éljük a szezon nagy részét és a hozzá tartozó fél hektáron van a gazdaságunk központja, 1500 m2 fóliával és szabadföldi kápia paprikával.

fiatal gazda sztori

A fóliában a kápia paprika mellett a szamóca is helyet kapott.

fiatal gazda sztori

2 hektár barackos és 1 ha szőlő idén fordul majd termőre. Ezek adják majd a bevételünk nagy részét. Emellett sütőtököt és csemegekukoricát termesztünk további 2,5 ha-on.

Nekünk ez már a 4. évünk. Elmondhatjuk, hogy megjártuk a mennyet és poklot is. Láttuk mind azt a szépségét és nehézségét ennek az életnek, amit nyújtani tud.

Mivel már tavaly sikerült teljesíteni a vállalt üzemméretet és aránylag stabil piacot alakítottunk ki az elmúlt években, így mertünk álmodni és pályáztunk a tanya felújítására. A cél elsősorban a tanyaépület komfortosabbá tétele és az állagmegóvás volt. További célként szeretnénk egy önellátó gazdaságot létrehozni, amely a család ellátása mellett piacra is termel. A tavalyi év is felhívta rá a figyelmünket, hogy a mai időjárási viszonyok és a klímaváltozás miatt törekednünk kell a védett környezetben való termelésre, így jövőre mindenképp megpályázzuk egy 3000 m2-es modern fóliasátor építését.

fiatal gazda sztori

Szükségünk van modernebb művelő eszközök beszerzésére is, amihez további jó pályázati lehetőségek mutatkoznak. A termelő tevékenység mellett nagy figyelmet fordítunk közösségi kapcsolatainkra is, fontos a gazdatársainkkal való segítő, jó együttműködés, a városközösség életébe való segítő részvétel, a gyermekeknek szervezett tanyalátogatás. A gazdaság vezetése a háztartás és a három gyermek mellett igazi kihívást jelent, amit az adminisztrációs tennivalók nem könnyítenek meg. Szoros időbeosztást igényel minden egyes nap.

A gyerekeink azonban már ebben nőnek fel és nagyon élvezik a mezőgazdasági életforma által nyújtott szabadságot, a friss levegőt, az állatokkal töltött időt és friss zöldségeket, gyümölcsöket. Remélem, hogy a gazdálkodás iránti szeretet nem csökken bennük az évek múlásával sem és ha eljön az ideje egy jól működő gazdaságot vehetnek át.

A fotók Dulai-Fenyős Lilla saját fotói!

Ha Ön is szívesen elmondaná történetét (Fiatal Gazdaként, gazdaság alapítóként) írjon a blog@gazdahely.hu-ra!

0 Tovább
12
»